Szilvásgombóc-tábor - napközis főzőtábor 7–12 éves gyerekeknek

A főzés kreatív elfoglaltság, ugyanúgy mint a festés vagy fafaragás. Számtalan készséget fejleszt a kézügyességtől a térlátáson át a számolásig. De mi azért elsősorban azért főzünk, hogy a sok finomságot a végén megegyük, és ebből – ha marad – meg tudjuk kínálni a szülőket is. 

Készítünk pizzát, kalácsot, leveseket, salátákat, fagyit vagy akár hamburgert is, amit a gyerekek megszavaznak. És mivel a főzés és az evés igen fárasztó tevékenységek, sokat játszunk a kertben is. 

A főzés közötti szüneteket pedig kézműveskedéssel töltjük ki, és a délutáni pihenés alatt még mesét is olvasok a kisebbeknek. 

A főzőiskolában a gyerekek megismerkednek a teljes értékű konyhával: a zöldségekkel, gyümölcsökkel, gabonákkal. Kizárólag olyan ételeket készítünk, amit a gyekekek szeretnek és ráadásul egészségesek is. Sokat gyúrunk és dagasztunk, de lesznek saláták és levesek is és persze sütik és más finomságok. Az ételek egyszerűek, a gyerekek kis segítséggel, otthon könnyen el tudják majd készíteni. A recepteket egy füzetkében a végén megkapják. 

Szinte kizárólag bioalapanyagokat használunk. 

A tábor napközis tábor, reggel 9:00-tól délután 5 óráig vannak a gyerekek a táborban. 

Helyszín: Piliscsaba, Bajcsy-Zsilinszky u. 9.

A nap folyamán háromszor étkezünk

 Informácó

dr. Benda Judit

+36 30 577 90 15

benda.judit@ketezeregy.hu

https://www.facebook.com/bendajudit.okofozoiskolaja

 részvételi díj: 37 500

 testvérkedvezmény, barátkedvezmény, tavalyi táborrésztvevők, főzőszakkörösök, többedszerre táborozók: 35 000 Ft

A táborok időpontjai ezen a linken található és a jelentkezés is ezen a linken keresztül lehetséges:

https://ketezeregybolt.hu/tanfolyamok