Cukkinis–mogyorós süti
A cukkini, mint oly sok zöldségünk, Amerikából származik. Megfőzhetjük tökfőzelékben tök helyett, készíthetünk belőle rántott cukkinit, tésztaszószokba és levesekbe is jól illik, és még a süteményekben is lehet finom.
A cukkinit gyerekkoromban nem ismertem, nem létezett Magyarországon. Ha jól emlékszem valamikor gimnazistaként találkoztam vele először, és nem igazán tudtuk, hogy mit kezdjünk vele. Az egyetlen amiben biztosak voltunk, hogy ki lehet rántani, mint a tököt. De különösebben nem tartottuk izgalmasnak, mint élelmiszert.
Az egyetem után egy ideig Dániában dolgoztam (egy kerámiaműhelyben, mert nagyon vonzottak a kerámiák és mindenképpen meg akartam tanulni korongozni), és a kertünkben volt néhány bőven termő tő cukkini. Egy idő után elővettük a kreativitásunkat, és a cukkinit mindenbe beletettük amibe csak egy kicsit is beleillet. Így a sütibe is. Meglepően jó lett, a cukkini annyira leveses, hogy a sütiben olyan hatást kelt, mintha gyümölcsöt tettünk volna bele.
Az egyetlen veszélye a sütiben a cukkininek, hogy eláztatja a tésztát, ezért viszonylag alacsony hőmérsékleten (180–200 C) viszonylag soká kell sütnünk (körülbelül 45 perc, de ez sütőfüggő).
Bármilyen cukkinit használhatunk amely kicsi, és még puha a héja és picik és puhák a magjai. A cukkinit nem szükséges meghámozni, és persze kimagozni se. Ha csak nagy, kemény héjú cukkinink van, akkor meg kell hámozni és ki kell magozni.
Ez a recept tojás nélkül készül, a tojásos cukkinisüti a szakácskönyvben szerepel.
23 cm-es tortaformába a következő mennyiségek kellenek:
25 dkg teljes őrlésű tönkölybúzaliszt
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
8 dkg mogyoró
2 dkg sárgabarackmag
20 dkg méz
25 dkg tejföl
20 dkg cukkini
csipetnyi reszelt biocitrom héja
szeletelt manduladarabok a tetejére
1. A mogyorót és a sárgabarackmagot ledaráljuk.
2. A cukkinit apró kockákra vágjuk.
3. A lisztet, a ledarált magokat és a szódabikarbónát összekeverjük.
4. A tejfölt és a mézet a liszthez keverjük, majd a masszához öntjük a cukkinit, beletesszük a reszelt citromhéjat és alaposan elkeverjük.
5. Kivajazzuk a sütőformát és a tésztát beleegyengetjük.
6. Közepesen meleg sütőben (180–200 C) megsütjük. Sütés közben vigyáznunk kell arra, hogy nehogy megégjen a teteje. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy megsült-e.
Melegen meglehetősen ragad, de kihűlve finom, omlós.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges