Majdnem 25 évvel Csernobil után

Az atombomba óta tudjuk, hogy az atomenergia rendkívüli kockázatot rejt magában a jelenlegi, de az eljövendő generációk számára is.
Az ENSZ 2004-es jelentése szerint a csernobili baleset eredményeként

• csaknem 8,4 millió ember volt kitéve sugárzásnak Fehéroroszországban, Ukrajnában és Oroszországban
• 150 000 km2-nyi terület szennyeződött el (Magyarország: 93 032 km2)
• 52 000 km2-nyi terület ment tönkre
• 400 000 ember telepedett le máshol, de milliók maradtak olyan környezetben, ahol a visszamaradó folyamatos sugárzás káros hatásokat okoz
• a három érintett ország milliárdokat költ arra, hogy megbirkózzék a csernobili katasztrófa hosszú távú hatásaival. Ezek közül a legsúlyosabbak a krónikus, különösen gyermekeket sújtó egészségügyi problémák. Így például az érintett régiókban a gyerekeknél a pajzsmirigyrák előfordulása kilencvenszer gyakoribb, mint a baleset előtt.

Mindezeken túlmenően Csernobil környékén ma magasabb radioaktív értékeket mérnek, mint közvetlenül a katasztrófa után.
A Csernobil-típusú reaktorokat eredetileg az atombombákhoz szükséges plutónium előállításához készítették. Az eredeti katonai reaktorokat egyszerűen csak egyre nagyobbakra építették, hogy áramot fejleszthessenek velük. Ezért a csernobili robbanás következtében rengeteg radioaktív plutónium került a környezetbe, amelynek bomlásakor alfasugarak keletkeznek. A plutónium 241-es izotópjának felezési ideje alig másfél évtized, amikor is americiummá alakul, amelynek viszont több száz év a felezési ideje, és szintén alfasugarakat bocsát ki.

Ennek következményeként ma az alfasugárzás mértéke Fehéroroszországban háromszorosa az 1986-ban mért értékeknek, és erdei bogyókat vagy gombát fogyasztani nem lehet. Az elkövetkező 270 évben ez az állapot nem fog változni, azonban az 1986-ban mért 950 km2-nyi, alfasugarak által elszennyeződött terület 2006-ra 3500 km2-nyire fog növekedni. 2276-ra az alfasugárzás mértéke az 1986-os érték kétszerese lesz.
A radioaktív sugárzás károsítja az ivarsejteket, befolyásolja a szervezet enzimműködését, és ezáltal legalább száz különböző megbetegedés kialakulásának lehet okozója. Mivel a károsodások jelentős része az örökítő anyagban történik, ezek az utódokat is érintik, illetve gyakran csak az utódokon jelentkeznek. Mivel a károsodások nem azonnal észlelhetők, hanem gyakran csak évtizedekkel később, például a rák esetén, vagy csak az utódoknál, a valódi hatásokat megbecsülni sem lehet.
Csernobil környékén a fecskéknél kétszer annyi mutációt figyelnek meg, mint a szerencsétlenség előtt, és a madarak élettartama általában a felére csökkent.

Ha a nukleáris ipar a balesetek gyakoriságára vonatkozó valószínűség-számításai igazak lennének, akkor az atomerőművek működésének kezdetei óta alig egy-két baleset vagy üzemzavar fordult volna elő, pedig valójában több száz eset történt.

Íme, néhány nagyobb malőr:

1957 – Windscale (Nagy-Britannia), ma Sellafieldnek nevezik, az előző név ugyanis rosszul cseng az atomtörténelemben. Hatalmas tűz ütött ki a reaktorban, és három napig tartott, amíg meg tudták fékezni a lángokat. A reaktor kiégése következtében 500 km2 terület szenvedett radioaktív szennyezést.
1957 – Kistim (volt Szovjetunió, ma Oroszország). Az Urálban található terület 1000 km2-en szennyeződött el, amikor egy plutóniumgyártásból visszamaradt nagy aktivitású hulladéktároló robbant fel a szabálytalan tárolási körülmények következtében. Katonai terület.
1979 – Three Mile Island (Egyesült Államok). A próbaüzem ideje alatt történt, részleges magolvadás következtében kiszabadult radioaktív gázok nagy részét a másodlagos védőburok megfogta, így annak csak töredéke jutott ki a környezetbe. A reaktor azóta áll. Az Egyesült Államokban a hetvenes évek vége óta nem rendeltek több atomreaktort, és töröltek számos megrendelést, illetve leállították az építkezéseket.
1986 Csernobil (volt Szovjetunió, most Ukrajna). Az atomerőművek történetének legnagyobb katasztrófája.
1987 – Biblis (Németország). Amikor a nyugati biztonság is csődöt mondott.
2003 – Paks. A fűtőelemek tisztítása során nem volt megfelelő a hűtés, a hűtővíz felforrt, radioaktív gázok kerültek a légkörbe.

Kelet-Európában találhatók a világ legveszélyesebb atomreaktorai: a FÁK országaiban ma is több, mint 10 csernobili típusú reaktor üzemel, de a környező államokban (Szlovákia, Bulgária) működő atomerőművek (Bohunyice, Kozloduj) is szerepelnek azon a listán, amelyek „a legveszélyesebb reaktorokat tartalmazzák”).
Kelet-Európa egyetlen atomerőműve sem rendelkezik azzal a másodlagos védőburokkal, amely egy esetleges nagyobb nukleáris „esemény” (a baleset szó ugyanis szinte ismeretlen az atomiparban) bekövetkeztekor megakadályozhatja a sugárzó anyagok kijutását a környezetbe.
Bár lassan ötven éve ígérgeti az atomipar az „inherens” biztonságú atomerőműveket, mind a mai napig nem épült egy sem, amely bármilyen üzemzavar esetén százszázalékos biztonsággal önmagában elfojtaná és meggátolná a katasztrófát.

A radioaktivitást, a radioaktív hulladékot nem lehet megsemmisíteni.
A mai napig egyetlen ország sem tudta megoldani megnyugtatóan a hulladék elhelyezését. A kihívás nem csekély: a nagy aktivitású hulladékok számára több százezer évre kell minden szempontból biztonságos lerakóhelyet találni. A kis és közepes aktivitású hulladékot legalább 600 évig kell biztonságos körülmények között tárolni.

Érdemes megnézni: http://elenafilatova.com/index_hun.html