Fukusima idején

„Az atomenergia az olcsóság–tisztaság– biztonság szentháromságának ígéretére épült. Mára azonban egyértelművé vált, hogy az ígéreteket nem váltotta be. A – soha nem volt – olcsóság már bizonyosan és véglegesen a múlté; a tisztaság ígéretét a halmozódó hulladékhegyek árnyékolják be; a biztonságról Csernobil emlékezete tanúskodik.” (Energia klub: Az atomenergia esélyei a XXI. században)

 A világ atomreaktorai összes energiafogyasztásunk alig 6,3%-át termelik.

Mint a legtöbb hőerőműnek, az atomerőműnek is meglehetősen alacsony a hatásfoka: az energia 1/3-a hasznosul, míg 2/3-át a környezetnek adja át „hő” formájában.

A fűtőelem mindössze 0,1%-a alakul át a reaktorban energiává, 99,9%-a radioaktív atomhulladék lesz.

A fűtőelem 3-4 év alatt „kiég”, hasadóanyag-tartalma lecsökken, és felhalmozódnak benne a különböző magreakciók során keletkező hasadási termékek. A kiégett fűtőelemek vagy hulladékká válnak, vagy nagyon kis részük újrafeldolgozó üzemekbe kerül. Ez utóbbi egy igen bonyolult és drága művelet, minek következtében igen kevés (kereskedelmi célból mindössze 9) ilyen üzem működik a világon. A kiégett fűtőelemek újrafeldolgozása az egyik legtöbb radioaktív kibocsátással járó művelet. Ám a művelet leginkább a szemfényvesztése jó: fűtőelemek gyakorlatilag újrafeldolgozhatatlanok. Mindössze 5 százalékukat hasznosítják újra, a maradék a radioaktív szeméthegyek sorsára jut.

Ahhoz, hogy egy reaktorba a szükséges 40 tonna fűtőelem bekerüljön, meg kell mozgatni 440 ezer tonna uránércet. A fűtőelem gyártása során ugyanennyi veszélyes hulladék, és 360 tonna atomszemét – amely szintén veszélyes hulladék – keletkezik. Miközben 40 tonna fűtőelem a reaktorban „kiég”, ugyanennyi nagy aktivitású hulladék, 100-szor ennyi közepes aktivitású és 1370-szer ennyi kis aktivitású hulladék képződik.

A sugárzást közvetlenül nem tudjuk érzékelni. Nem lehet látni, hallani, megszagolni, csak a műszerek tudják érzékelni.

Sőt mi több, az esetlegesen kialakult megbetegedések egyikéről sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a sugárzás okozza (kivéve a pajzsmirigyrákot), mert minden betegségnek több oka is lehet.

Mára a megengedhető sugárdózisra vonatkozó – az ENSZ illetékes bizottsága által megállapított – egészségügyi határérték a hetven évvel ezelőtti érték ezredrészére csökkent. Míg korábban a kutatók csak az egyszeri nagy sugárdózis rákkeltő hatásában értettek egyet, ma már széles körben elfogadott, hogy a tartósan alacsony ionizáló sugárzás is rákkeltő kockázatot rejt magában.

Ennek határértékéről amerikai kutatók azt állítják: „Semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a sugárzásnak lenne bármilyen biztonságos határértéke.”

Az egykori NDK Wismut vállalatának uránbányászai közül 9000 halt meg tüdőrákban 1946 és 1990 között.

Az atomenergia ára nem a valóságnak megfelelő, hiszen nem tartalmazza a hulladékok kezelésének, illetve elhelyezésének, valamint a leszerelésnek a teljes költségét. Egyszerűen azért nem, mert nem tudják, hogy sok-sok év múlva mennyibe fog ez a dolog kerülni, sőt, sok helyen még azt sem tudják, hogy milyen stratégiát kövessenek.

 Svédországban 1980 óta nem építenek új atomerőművet. Olaszországban 1987-ben népszavazással döntöttek az atomenergia-iparból történő kiszállásról. Németországban szintén a kiszállás mellett döntöttek jó tíz évvel ezelőtt. Az utóbbi években azonban az atomlobby új erőre kapott, és számos országban, így hazánkban is új atomerőművek építését illetve a régiek bővítését tervezik, a kiszállás mellett döntött országokban is.

Miközben az atomerőműveket kísérő alapvető problémákon semmi sem változott. A fukusimai baleset meggyőző bizonyítéka annak, hogy az atomerőművek csak papíron biztonságosak. Ezért a környezetvédők a világ számos országában az atomerőművek belátható időn belül történő leállítását követelik.