Paleolit táplálkozás?

A paleolit diétát a 70-es években agyalta ki az amerikai Mr. Voegtlin gastroenterologus, és azóta számos szerző használta fel gondolatait tucatnyi könyv formájában. Alkalmazható fogyókúraként – ekkor a legbiztosabb a siker (mármint a szerző anyagi sikere) –, sport-diétaként, de gyakorlatilag bárki számára megfelelő, akinek derengeni kezd, hogy valami nem stimmel mai táplálékunkkal. 

A hazai változat szerzője, Szendi Gábor pszichológus így foglalja össze művét: „ha összehasonlítjuk a ma paleolit körülmények közt élő természeti népeket a nyugati emberrel, szembeötlő, hogy a természeti népeknél ismeretlen az összes civilizációs betegség. Ennek okát abban látjuk, hogy ők azt eszik, amihez évmilliókig alkalmazkodott a szervezetük, mi meg valami merőben mást. …  A ma élő, tradicionálisan táplálkozó természeti népekről ugyancsak elmondható, hogy náluk ismeretlen a szív és érrendszeri megbetegedés, a cukorbetegség, ritka a rák, és alig fordul elő autoimmun betegség. Amint egy természeti nép elkezd áttérni a nyugati étrendre, katasztrofálissá válik az egészségi állapota.” Mennyire igaza van. Tulajdonképpen elégedetten hátradőlök, hogy lám, nem csak én papolom ezeket a gondolatokat. Ám ekkor szemem megakad a következőkön: „A gabonafélék, a burgonya, a kukorica, a cukor, a fruktóz többek közt azért problematikus, mert az evolúció valóban nem készített fel minket ekkora szénhidrátterhelésre.”

Összefoglalva a paleolit diéta tanácsait: Mivel az emberiség mindössze 10 ezer évvel ezelőtt ismerte meg a gabonát, ezért az emberi szervezet számára ez egy idegen élelmiszer. Kvázi mai betegségeink oka a gabona és a tejfogyasztásban keresendő (merthogy a paleolit ember a tehéntejet sem ismerte), ezért ezeket az élelmiszereket messze kerülnünk kell. Együnk jó sok húst (soványat), halat, zöldséget, gyümölcsöt, olajos magvakat és akkor elkerüljük a civilizációs betegségeket.

A gondolatban az első logikai tévedés

ott van, hogy ha az emberiség legfőbb ellensége valóban a gabona lenne, akkor a civilizációs betegségeknek minimum 9950 évvel ezelőtt teljes mellszélességgel meg kellett volna jelenniük. Ám ez nem történt meg. Ha a paleo-szerzők kicsit figyelmesebben olvasták volna el a néprajzi leírásokat észrevehették volna, hogy az emberiség döntő többsége gabonán élt az elmúlt tízezer évben. A táplálkozás okozta civilizációs betegségek azonban teljesen ismeretlenek voltak körükben. Ázsiában például rizst ettek vagy búzát, Észak-Európában rozsot és árpát, Skóciában zabot, Dél- és Közép-Európában búzát vagy durum búzát, Afrikában és Ázsia egyes részein kölest, Dél- és Közép-Amerikában quinoát és kukoricát, Etiópiában a teff elnevezésű gabonát. Gabona híján más, nagy keményítőtartalmú élelmiszereket is fogyasztottak mint például szelídgesztenyét, babot, burgonyát, lencsét, amarantot, hajdinát.

A táplálkozás okozta civilizációs betegségek azonban csak az utóbbi száz–százötven évben jelentek meg, az ezernyolcszázas évek második felében. Az élelmiszeripar kialakulásával egyidőben. A civilizációs betegségek oka – mármint amelyeket a táplálékunk okoz – az életfontosságú anyagok hiánya. Az intenzív mezőgazdaság és az élelmiszeripari feldolgozás hatására ételeink már csak töredékét tartalmazzák annak a hatóanyag-mennyiségnek amit korábban tartalmaztak. Ezen kívül a finomított élelmiszereket mint a cukrot, a margarint, az élelmiszeripari adalékanyagokat – még ha természetes eredetűek is – valóban nem ismeri a szervezet, ezért ezek közvetlenül is károsíthatják az életműködéseinket.

Az emberi szervezet megdöbbentő módon tud alkalmazkodni 

az adott környezetében található természetes táplálékokhoz. A hangsúly a természetesen van. A finomított, civilizációs táplálékhoz sajnos – vagy szerencsére – nem tud a szervezetünk alkalmazkodni. A „primitív” táplálék nem tartalmaz finomított élelmiszereket és tulajdonképpen itt van a kutya elásva. Mindegy, hogy mi is az, zöldség, gyümölcs, gabona vagy állati eredetű élelmiszerek – ha feldolgozatlan, finomítatlan a táplálékunk, akkor képes az egészségünk fenntartására.

Ha egy pillantást vetünk a nagyvilágba és megvizsgáljuk, hogy hol mit ettek, látni fogjuk, mindenütt teljesen mást – és a legtöbb helyen gabonát is: Új-Guineában szinte kizárólag batátát, Mexikóban kukoricát és babot, Svájcban zöldségeket, gabonát, húst és tejet, Kínában rizst és zöldséget, Ausztráliában bogarakat, kicsi emlősöket és egyéb állatokat plusz egy kevés növényt, Skóciában zabot és halat, azaz mindig azt ami a környezetükben megtermett és fellelhető volt. Valamennyi cserekereskedelmet is folytattak, és így jutottak olyan élelmiszerekhez, amelyek hatóanyagai fontosak voltak a számukra, és eltért az övéktől.

Mégse vessük el teljesen a paleolit táplálkozást, mármint civilizált változatát. Néhány előnye biztos hogy van civilizált konyhánkkal szemben: nem tartalmaz cukrot és iparilag feldolgozott élelmiszereket. Ezzel pedig sokat nyer az evő, hiszen civilizációs betegségeink kialakulásában ezek a főszereplők. Kár, hogy a paleo-szerzők kémiai és élettani ismeretei nem terjednek addig, hogy a finomított és a finomítatlan szénhidrátok közti különbséget észrevegyék. A barnarizs, a hántolatlan gabona, a teljes őrlésű liszt és az ebből készített kenyér, tészta, sütemény vagy péksütemény finomítatlan szénhidrát. Azaz tartalmazzák a teljes gabonaszemet összes hatóanyagával együtt. A finomított liszt, a hántolt rizs, a finomított cukor viszont nem. A finomított szénhidrátokat alig több mint 100-150 éve esszük – és civilizált betegségeink is azóta jelentek meg.

További gyengéje a paleolit diétának, a sok hús ajánlása,

így a sovány húsoké és a halaké. A kőkorszakban kizárólag 'biot” ettek, mi azonban a 21. században nem ezt esszük. A civilizált, nagyüzemi hal minősége pedig éppúgy csapnivaló mint a civilizált csirkéké vagy a sertéseké. A tengeri halakat halfarmokon tartják és intenzíven gyógyszerelik, ráadásul a halak a környezetben található szennyeződéseket is előszeretettel gyűjtik össze szervezetükben.

Valószínűtlen továbbá, hogy a kőkorszaki ember csak sovány húsokon, bécsi szeleten és rántott csirkecombon élt volna. A leírások szerint előszeretettel fogyasztott belsőségeket, és az állatoknak azokat a részeit amelyektől mi undorral elfordulunk. A sovány hús ugyanis csak az izmokat tartalmazza kevés hatóanyaggal és sok fehérjével, míg az állatok belsőségei – a máj, a vese, a mellékvesekéreg –, az életfontosságú anyagokat. Ezeket a belsőségeket azonban ma senkinek sem ajánlanám, mert a máj és a vese mint a szervezet méregtelenítő szervei különösen sok szennyeződést tartalmaznak: a 20.– 21. század vegyiparának teljes palettáját.

A gabonafélék azért váltak az emberiség legfontosabb táplálékává

az elmúlt évezredekben, mert rettentő magas a hatóanyag-tartalmuk. Ezért kis területen sok embert tudnak jóllakatni.

Az egész paleo-elmélet arra a viccre emlékeztet leginkább, amelyben a tudós bolhákkal kísérletezik. Leteszi a bolhát az asztalra és rászól: Bolha ugorj! És a bolha ugrik. Ekkor a tudós kitépi a bolha két hátsó lábát és ismét rászól: Bolha ugorj! És a bolha nem ugrik. A tudós erre beleírja a naplójába: Ha a bolhának kitépik a két hátsó lábát akkor megsüketül.

Végezetül

már csak az a kérdés vár megválaszolásra, hogy vajon mi lehet az evolúciós magyarázata annak, hogy a civilizált ember kritikátlanul elhisz minden zöldséget amit a tv-ben lát, a rádióban hall, az újságban, az interneten vagy netán egy könyvben olvas?

(A témáról további informácók találhatók Dr. Ralph Bircher: Szigorúan bizalmas, a táplálkozástan titkos dokumentumai című könyvében.)