Rakottköles csalánnal

A medvehagyma a tavasz egyik legkellemesebb zöldsége. Néhány évvel ezelőtt ültettem a kertünk egy árnyékos részébe pár tövet, és azóta szépen elszaporodtak. Reggeli vagy vacsora előtt egyszerűen csak kimegyünk és szakítunk néhány levelet. A leveleket óvatosan tépjük le, mert a gyökérről fog kihajtani jövőre is. Egészen addig lehet szedegetni a leveleit, amíg el nem kezd virágozni. A medvehagyma levele meglehetősen hasonlít a gyöngyvirág leveleihez, bár a gyöngyvirágnak erősebbek a levelei és kicsit később bújnak ki a földből. Szóval összetéveszteni nehéz, de nem lehetetlen. A gyöngyvirág pedig, bár gyönyörű, és az illata csodálatos, de mérgező. 
A csalánnal kicsit más a helyzet, összetéveszteni nagyon nem lehet. Kora tavasszal szinte az első növény a kertben, és mivel vadul burjánzik és ráadásul ehető is, elindította a fantáziámat. Persze ne úgy képzeljük, hogy letépjük és beleharapunk. Spenótként szoktam használni, mert ízre, no meg színre is alig különböznek.

A csalánt először vízbe áztatom, amitől néhány perc alatt elveszíti a vad csípősségét. A vízből már gumikesztyű nélkül is ki lehet venni – óvatosan. Ezután serpenyőbe teszem, majd lefedem. Vizet nem szükséges önteni hozzá, mert a leveleken maradt víz elég. Kis lángon elkezdem párolni, majd a mennyiségtől függő hozzákeverek néhány gerezd fokhagymát. Mivel tavasz van, fokhagyma helyett néhány levél medvehagymát vágok bele. Kicsit megsózom, és puhára párolom. Ekkor már egyáltalán nem csíp.

45 dkg csalán vagy ha nincs éppen kéznél, spenót
25–30 levél medvehagyma vagy ha esetleg ez sincs, akkor 3 gerezd fokhagyma 15 dkg köles
4 fej hagyma (30 dkg)
20 dkg tejföl
4–5 dkg kemény sajt

• A kölest vízbe vagy alaplébe áztatjuk, majd puhára főzzük.

• A csalánt megmossuk, és egészen kevés vízzel fedő alatt megpároljuk.

• A medvehagymát vagy fokhagymát összevágjuk és a csalánhoz keverjük,

majd megsózzuk.

• A hagymát kevés olajon világosbarnára pirítjuk.

• Kivajazott edénybe rétegesen beletesszük a kölest, a dinsztelt hagymát és

a csalánt, és végül kölessel befedjük.

• A sajtot lereszeljük. A tejfölt összekeverjük sóval és a sajttal, és ráöntjük

a kölesre. A formát betoljuk az előmelegített sütőbe.

• Enyhén barnára sütjük.

A recept Egyszerűen finom. A teljes értékű konyha című szakácskönyvemből.