Lasagne

 

Ha rangsorolni akarnám azokat az ételeket, amelyet az összes gyerek, beleértve a saját gyerekeimet is, boldogan megesznek, akkor a lasagne az első helyezettek között lenne. Minden van benne amitől szeretni lehet: tészta, paradicsom, sajt, és egy kis darálthús, mindez megsütve, ami különleges aromát ad a lasagne-nak.

Készítésében pedig az a jó, hogy valamennyien lelkesen segítenek. Mivel az a cél, hogy minél előbb az asztalra kerüljön.

A lasagne, csak úgy mint a pizza, olasz étel. Ezer féle képpen lehet elkészíteni, a lényege a rétegezett tészta–paradicsomszósz–bechamel–sajt.

A lasagne-hoz a tésztát is mi tudjuk elkészítjük, mert igen egyszerű. Teljes őrlésű durumlisztből kézi, tekerős tésztagéppel viszonylag gyorsan megvan. A piros szószba tehetünk gombát, és rengeteg zöldséget, de ha kapunk jó minőségű (bio) húst, akkor bátran készíthetjük darált hússal is. Fél kilogramm legalább 10 adagra elég, szóval meglehetősen takarékos.

A lasagne készítését kezdjük a tésztával, mert egy jó órát állnia kell a dagasztás után.

30 dkg teljes őrlésű durumbúzaliszt
kb. 1.5 dl víz
1/2 tk. só

1. A lisztet a vízzel és sóval rugalmas tésztává gyúrjuk, majd 1–2 órát állni hagyjuk. Vékonyra nyújtjuk és nagy kockákat vágunk ki belőle. 

Fehér szósz

10 dkg vaj
10 dkg teljes őrlésű őszibúzaliszt 
1.2 l tej, ami helyettesíthető vízzel
só, szerecsendió 

2. A vajat megolvasztjuk, a lisztet hozzáöntjük és kevergetjük, amíg kicsit megpirul.
3. Az edényt levesszük a tűzről, a liszthez öntjük a tejet, és csomómentesre keverjük. Állandó kevergetés közben felforraljuk. Sóval és szerecsendióval ízesítjük.

 

Piros szósz

20 dkg hagyma
50 dkg gomba 
1 szál fehérrépa (15 dkg)
1 kicsi darab zeller (7 dkg)
2 szál sárgarépa (20–30 dkg)
1 üveg paradicsomsűrítmény (70 dkg)
15 dkg parmezán vagy valamilyen más kemény sajt
hidegen sajtolt olívaolaj
oregánó, rozmaring, só

4. A hagymát apróra vágjuk és kevés olajon megpirítjuk.
5. A zöldséget finomra reszeljük és a hagymához keverjük.
6. A gombát megtisztítjuk, összevágjuk, és a zöldséghez tesszük.
7. A paradicsomot hozzáöntjük, erőteljesen fűszerezzük és a zöldségeket puhára főzzük.
8. Kivajazott formába először fehér szószt teszünk, majd rétegenként tésztát, piros szószt, fehér szószt, tésztát. A tetejére piros szószt öntünk és megszórjuk parmezánnal.
9. Előmelegített sütőben megsütjük.

Salátával tálaljuk. 
A gomba helyett készíthetjük darált hússal is. Ilyenkor a a hagymához először a húst keverjük hozzá, majd miután kicsit megpirult, adjuk hozzá a zöldségeket.