Bodzaszörp mézzel és bodzabor

A bodzaszörp nálunk, a családban, a kedvencek közé tartozik. A gyerekeim, a kicsik és most a nagyok is, azonnal figyelmeztetnek, ha már nyílik a bodza, hogy lehet végre szörpöt készíteni.

Ez a bodzaszörp azonban csak nevében szörp, mivel inkább egy kellemes nyári üdítőt készítek, amelyből csak ritkán teszek el télire is egy-egy üveggel. Viszont ha ügyesek vagyunk, akár pezsgős, finom, bodzabort – illetve mint nem rég megtudtam, mézbort – is előállíthatunk. 

Ez utóbbi egy véletlen felfedezésnek volt köszönhető. Néhány évvel ezelőtt tíz napra nyaralni mentünk, és egy másfél literes üvegbe útravalónak bodzaszörpöt csomagoltam. Hatan bármekkora is az autó, csak nehezen férünk el a csomagokkal, és a pakolászás közben a bodzaszörpöt letettem a fűbe (a kertben) az autó mellé, majd ott felejtettem. 

Rekkenő nyári meleg volt, a palack a kertnek azon a részén feküdt, amelyet egész nap süt a nap. Mikor felfedeztem a malőrt és ezt végig gondoltam, arra jutottam, hogy a szörp a melegben el fog kezdeni forrni, és végül szétfeszíti az palackot. Még szerencse, hogy nem igazi üveg – folytattam a gondolatsoromat – mert akkor mire visszajövünk, tele lenne a kert üvegszilánkokkal. Azt nem tudtam elképzelni, hogy milyen, amikor szétrobban egy műanyag palack, de reménykedtem benne, hogy kicsit kevésbé lesz megrázó élmény.

A bodzaszörpös palack azonban nem robbant szét. Ott feküdt a fűben, a napon, ahol hagytuk. Gondoltam úgyis megromlott, kiöntöm, de azután, mivel egyáltalán nem nézett ki rosszul, sajnáltam azt a sok finom anyagot csak úgy kiönteni, és betettem a hűtőbe. Megkóstolni nem mertük. Hetekkel később  – nem túlzok – úgy döntöttem, hogy eljött az igazság pillanata, vagy kiöntöm, vagy legalább megkóstolom. Megkóstoltam. Csodálatos, hideg, buborékos, bodza ízű, enyhén alkoholos valami lett.

Azóta rendszeresen készítek nyáron bodzabort. Eddig mindössze egy palack robbant szét a napon, de legalább most már tudom, hogy milyen amikor szétrobban egy ilyen műanyag palack. Szerencsére nem voltak szilánkok, a kupakos része leszakadt, és jó messzire elröpült. De a detonáció hatalmas volt, a férjem, aki ekkor épp vásárolt az állomásnál lévő boltban – tőlünk kb. 5 percnyire – szintén hallotta. 

Így készül a bodzaszörp mézzel: 

Egy 5 literes befőttes üvegbe beáztatunk 5-6 nagy virágot és egy felszeletelt biocitromot. A méz mennyisége ízlésünktől függ. 10–20 dkg mézzel egy kellemes üdítőt kapunk, valódi szörpöt nem szoktam készíteni. Tudunk annyi mézet is tenni a "szörpünkbe", hogy hígítható legyen, de igazi szörp esetében a méz nagyon elvinné az itókánk ízét. 

Az üveget letakarjuk – a bogarak miatt –, majd 3 napra kitesszük a napra. A harmadik nap elteltével leszűrjük, és azután hideg helyen tároljuk. 

Ez a bodzaszörp mindössze néhány napig áll el, utána elkezd erjedni. Ha olyan bodazszörpöt akarunk készíteni, ami hosszabb ideig is eláll, a már kész bodzaszörpöt meg kell főznünk, és jól kimosott üvegekbe töltenünk. Az üvegeket gondosan le kell zárni, majd néhány napra párnák és paplanok közé dunsztba tenni. Így akár karácsonykor is ihatunk bodzaszörpöt.