Arizonai villa

Nemrég Amerikában jártam. Pontosabban Arizonában, ugyanis ott él anyukám 84 éves nővére egész népes családjával. Arizona szerintem gyönyörű: kősivatag, vörös hegyek, virágzó kaktuszok, gyalog kakukk, amely az életben ugyanolyan mulatságosan fut mint a rajzfilmekben, a Colorado folyó, amely átkanyarog a sivatagon és tele van felduzzasztott tavakkal. Az amerikaiakról és az egész túráról még fogok írni, ízelítőül egy történet:

Ott tartózkodásom alatt nagyon szerettem volna legalább egyszer megfürödni a Colorado folyóban. Folyton találkoztunk vele – a Grand Canyon alján szürkés kis csík mindössze, a Lake Mohave Nemzeti Parkban gyönyörű tó.

Arizonában azonban nagyon gyakran fúj az igen erős szél, és amikor végre elmentünk a folyóhoz fürödni, annyira szeles volt az idő, hogy csak sétálni tudtunk a partján. Egyszer csak megpillantottam egy villát, egy egyszerű, hétköznapi, fém villát, amely bele volt fúródva a kavicsos homokba. Kihúztam, és azt gondoltam, hogy hazaviszem souvenirként. Olaszországban néhány éve találtunk egy kis poharat, amelyet máig használunk, miért ne vihetnék Arizonából haza egy villát.

A táskámba tettem, Erzsi néném házában kicsomagoltam és elmostam, majd boldogan mutattam az épp a konyhában tartózkodó nagynénémnek és 25 év körüli dédunokájának. 

Legnagyobb meglepetésemre iszonyú rémülten elkezdtek kiabálni velem, hogy azonnal dobjam el a villát, ne nyúljak hozzá, meg se érintsem! Nem értettem, mi bajuk a villával, nem úgy nézett ki mint ami fel fog robbanni, vagy belém akarna döfni, vagy más terrorcselekményre készülne. Álltam hát bután, kezemben a villával. Azután végre felfogtam: a villa megfertőzhet. Megfertőzhet valamilyen gyilkos kórral mint a madárinfluenza vagy AIDS vagy valami hasonló. Már korábban feltűnt, hogy Amerikában a fertőzésektől való félelem jóval nagyobb mint itthon – a szupermarketekben például a vásárlók letörlik a kitett fertőtlenítő kendőkkel a bevásárlókocsik fogóját, mielőtt hozzáérnének –, de hogy ilyen mértékű, ez meglepett. 

– De elmostam, és szívesen elmosogatom ismét – próbáltam megnyugtatni őket. Nem sikerült. A villát azért titokban hazahoztam, és pillanatnyilag úgy néz ki, hogy megúsztuk: élünk.

Kicsit később elgondolkodtam azon, hogy ugyanazok az amerikaiak, akik ilyen hihetetlenül félnek minden elkapható fertőzéstől, egyáltalán nem félnek attól az egyáltalán nem esetleges veszélytől, amelyet a táplálékuk jelent. Amelyet nap mint nap elfogyasztanak és amelytől elhíznak, cukorbetegek lesznek, szívinfarktust kapnak, kilyukadnak a fogaik, fáj a hátuk, satöbbi-satöbbi.

Az amerikaiak otthon alig főznek, az ételeik 75–95 százaléka félkész és kész ételekből áll. Finomliszt, cukor, konzervek, üdítők... Gyorséttermekben étkeznek, ahova autóval odahajtanak, és esetleg még csak ki sem szállnak, majd hazaviszik a bedobozolt ételeket. Vagy a szupermarketekben veszik meg a félkész és kész ételeket, amelyeket a mikroban felmelegítenek. Nagyon mi sem vagyunk messze ettől az életformától, sőt egyre közelebb leszünk, hiszen az alapanyagaink ugyanazok – fehér liszt, cukor, margarin –, és a betegségeink is. 

Hogy mennyi lehet a valószínűsége annak, hogy egy folyóparton talált villa bármilyen halálos kórral megfertőzhet nem tudom. Gondolom nem túl nagy, hacsak valaki nem egy veszett prérikutyát evett vele előtte, de még ebben sem vagyok biztos.

A civilizációs táplálék azonban száz százalékban hat.